2014. február 7., péntek

Túlidealizált kép

Egy férfi áll rajta.
Kezében virág. Valaki hozzáért vizes kézzel a vászonhoz. A ciklámenek elfolytak.
Mintha a csokor hervadna.

Arcán lágy mosoly.
Szája szegletébe görbe vonalat rajzolt egy rosszcsont, mikor nem látták.
Most megtört fáradt, komoly.

Négy éve áll ott, kiszorítva másokat.
Megnézték sokan és csodálták az aprólékos munkát, a finom vonalakat.
Egy kutató kijelentette: másolat.

 Borzalmas arányait tekintve,
stílusokba be nem sorolható kicsinyes mázolmány, giccs.
Utasításra a gondnok a raktárba bevitte.

A megnyitón láttam először.
Álmomban sokszor megjelent, nem szólt, csak a vászon emelkedett,
sóhajtott az akvarell- redőkből.

Az aranyozott keret mereven őrzi alakját.
Végignézte a művészt, hogy küzd, és alkot. Aztán egy éjjel megsúgta:
 fáj a szíve, mert tökéletesnek akarták.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése