A para lelóg rám ma.
A bukást guillotine-ként érzem lebegni a fejem felett...
vagy csak a vizsgáztató tanár szuszog bele a tarkómba azzal az ürüggyel,
hogy munkám tisztaságát ellenőrzi.
Sajnos ennek a valószìnűségét sem tudom kiszámítani,
De azt tudom, hogy az ellenőrzőmben konstans következnek a jegyek.
(Én) egy, egy, egy, egy, egy
lusta disznó vagyok.
Jutalmam egy fejemhez vágott papucs és vonalzó egy nappali és egy osztályterem nevű halmazból.
Szüleim és tanárom együttes erővel sem tudták eltalálni fejemen azt a bizonyos villanykapcsolót, amitől kigyúl a fény elfeledett bal agyféltekémben.
Pedig én próbálom beleilleszteni az életembe a matematikát.
Szerelmi háromszögem eredményét hónapok óta próbálom megfejteni.
Bàr eddig A négyzet (Jani) plusz Bé négyzet(Ancsa) egyenlő...
én kimaradok. Ezek vektorok...
Így nem jutok sokra. Izzadok.
Gyűrött függvénytáblázatom 125. oldalába törlöm homlokomat,
Az alapozóm zsíros,sötét nyomot hagy
a papíron, a folt közepén kirajzolódik
a júliusi korrepetáláson kiradírozott puska negatívja, amit tűhegyesre faragott ceruzámmal ejtettem meg.
Pogány létemre ódákat zengek a magasságoshoz, önkívületi állapot percei következnek,
majd hónaljamon két egészséges, félelemről árulkodó izzadtságfolttal,ám mégis felemelt fővel lépek ki a teremajtón, szenvedélyesen csókolva bizonyítványomban a még száradó tintát
a kettesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése