A terasz éjjeli csendjébe menekülve vártam, hogy belém is
egy kevés nyugalom költözzön. A távolban kutyák ugattak, én a cigaretta
papírral zörögtem. Mégsem volt csönd. Bennem a kétség ordított. Jóval
hangosabbnak találtam a kutyáknál, bár ezt mégsem hallották a szomszéd utcában.
A dohány sercegve parázslott és a füst
ugyanolyan némán távozott belőlem, mint ahogyan beszívtam. A kiáramló füstöt
még kíváncsian szűrte át az éjjeli homály, hátha talál benne valamit, de az
üres volt és hallgatag. Ami benn volt, még a füsttel sem szökött ki. A bort
amit ittam, a mosogatóba öntöttem, így néztem végig, ahogy utolsó csepp
boldogságom is kanyarogva
elvész a lefolyóban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése